Szolgáltatások

2014. május 7., szerda

A Nokia telefonok tündöklése és bukása

2014 április 24. Egy sokak által kedvelt telefon márka (Nokia) megszűnt létezni. Sajnálom, mert nagyon szerettem ezt a márkát. Nekem csak pozitív tapasztalataim voltak vele.
Milyen okok vezethettek ide? Rossz termékek? Rossz stratégiai döntések? Nem megfelelő marketing tevékenység?

Véleményem szerint a stratégiai döntések biztosan szerepet játszottak ebben az esetben. Megfejteni a valóságot nagyon nehéz lenne (nem is próbálkozom meg vele) de egy két érdekességet érdemes megvizsgálni.
A Nokia telefonok nagyon jó eladásokat produkáltak 2008 -as év végéig. A Symbian rendszer kiválóan kiszolgálta az alá tett Hardwert és ezáltal nagyon megbízhatóvá tette a telefont.  A 2009 - es évben azonban történt valami, amire nem vagy csak nagyon kis mértékben figyelhettek fel a Nokia vezetői. Az Android rendszer szépen lassan el kezdett teret hódítani, ami 2010 - re szinte minden versenytársát maga mögé utasította.




Valószínűleg itt kezdődhetett el a Nokia mélyrepülése. Találtam egy telefonok eladását összefoglaló táblázatot, ami ezt teljes mértékben alá is támasztja.


A kérdés ezek után csak az, hogy kivédhető lett volna ez a mélyrepülés, ha időben reagálnak a piacon történő változásokra. Véleményem szerint igen, ha a régi nagy stratégák által meghatározott irányelveket követik. azaz: 

Nézzétek meg a Samsung és az Apple is pontosan ezt a stratégiát követi és nem igazán akad olyan versenytársuk akik a nyomukba érne.. Mindezek után azon gondolkodtam el, hogy ha a Nokia a saját rendszere mellett létrehozta volna az Androidos termékcsaládot akkor is, ekkora piacot veszített volna? Tény ebben az esetben felmerülhetett volna a termék kannibalizmus esete, de valószínűsítem, hogy ennek ellenére még a piacon lennének. Ti mit gondoltok erről? Milyen megoldást javasoltatok volna a felső vezetésnek?


Összességében nekem ebből az a tanulság, hogy mindig figyelni kell a vállalatunk külső és belső környezetére és nem szabad figyelmen kívül hagyni a piac legapróbb rezdüléseit sem. Egy új innováció gyorsan teret tud hódítani és ha nem figyelünk rá és nem tesszük meg a szükséges lépések nagyon gyorsan mindent elveszíthetünk



Kondor Albert

3 megjegyzés:

  1. Igazából az első IPhone és az azzal megjelenő tapizás újszerűsége illetve az azzal nem foglalkozás volt a hiba. Az Android elutasítása véleményem szerint csak a második szeg volt abba a bizonyos koporsóba.

    VálaszTörlés
  2. Igen. Nagyon igaz ez a megkozelites is.

    VálaszTörlés
  3. A Nokia mindemellett szerintem azt hitte megoldja a kihívást házon belül egy saját rendszerrel, ha a Symbian már nem elég jó, majd kreál egy másikat, de ez látványosan nem sikerült: se a MeGoo/Maemo, se a Windows nem hozott sikert, miközben átgondolatlan kapkodás vette kezdetét a változó körülmények miatt, ez pedig leszerepeltette a vásárlók előtt is a brandet.

    VálaszTörlés